Author: kerenyimari

Az erős, a derékfájós, a hajlékony és a kismama

A differenciálás minden személyközpontú pedagógus alapfeladata. A homogén csoport haladása kiszámíthatóbb, de kevésbé sarkall kreativitásra tanárt, diákot egyaránt. A frontális oktatás ugyan könnyebb, de kevésbé eredményes, nem is beszélve a dolog élvezeti értékéről. Szóval minden érv amellett szól, hogy oktatásunk legyen integrált, a csoport tagjai kapjanak személyre szabott, differenciált feladatokat, a pedagógus meg legyen szíves kitalálni, hogy ez hogyan megvalósítható. Nem hiába mondják, hogy a pedagógia is egy mesterség, én meg ráadásul mindig hozzáteszem, mert rögeszmésen hiszem, hogy több annál: művészet.

Ami a jógát illeti, hát azzal sincsen máshogy. Ha a csoportod úgy alakul, hogy eljönnek ŐK, a címadók, akkor hajrá, tudj mit kezdeni velük. Így, egyben. S ha kihívás, hát örülj neki.  Hát én nagyon örültem és gondoltam, megosztom veletek is az élményt.

Ők meg nagylelkűen rábólintottak. Névtelen-1

 Szóval az világos, hogy nem vagyunk egyformák. Kinek ez, kinek az megy jobban vagy kevésbé. Azért gyakorolunk, hogy fejlődjünk. Tehát nincs abban semmi meglepő, hogy ha az ember azt mondja, hogy PILLANGÓ, akkor a következők tudnak történni:

Teljesen rendjénvaló: mindenki a saját határait feszegeti. Na de amikor arra kell ügyelni, hogy baja ne essen senkinek, közben  meg azok a bizonyos határok mégiscsak elérendők, hát akkor nagyon sokféleképpen tud kinézni ugyanaz a gyakorlat… vagyis hát közel ugyanaz…

És így tovább, minden ászana több változatban, több szinten. A szádanából  mindenkinek a magáé dukál. Aztán meg lehet örülni, hogy a végén a pranajámánál mindenki összetalálkozik: a differenciált csoport gyönyörűen, egyöntetűen zümmög.

A szemük hunyva, így nem látják, hogy vigyorgok.

Köszönöm ezt az órát!

Advertisements

Széles spektrum

Amíg nem jön valaki iskolalátogatásiért, addig gyorsan leírom a mai napom.

zold-kakas-liceum

Szokatlanul korán keltem – illetve mostantól ez lesz a megszokott. Noha minálunk kilenc előtt meg sem próbálkozik senki a tanítással, de az érettségi más. A világ jelenlegi állása szerint az tud leérettségizni, aki képes korán kelni. Diákjainkat igyekszünk felkészíteni erre a megpróbáltatásra, ezért az ún “kisérettségik”  szintén korán kezdődnek, ha virrad, ha nem, reggel nyolckor. Szóval ébresztő hatkor, suliban kollégákkal rendezkedés fél nyolckor, névsorolvasás, dolgozatosztás nyolckor.

Kilenc után kicsivel megérkezett Réka, a jógatündér. negyedéves a TÓK-on és a szakdolgozatát a jóga óvodásokra gyakorolt üdvös hatásaiból írja. Akciókutatással készül, tehát a kispesti Delfin csoportba járunk minden hétfőn jógázni a kicsikkel. Réka egyre bátrabb, lassan átveszi tőlem a foglalkozás vezetését. A kicsik bámulatosak: mindenre emlékeznek, mindent tudnak és hozzá, mi tagadás, rettentően cukik. A Nagy Ölelés után elbúcsúztunk a kicsiktől, irány vissza a Kakas, közben Rékát a metrónál kiraktam.

pillango

Megérkezve felnéztem a nagyterembe, ahol az ötven diákunk izzad a dolgozat felett. Szépen, fegyelmezetten szenvednek: négy óra rettentő sok idő a mi izgága srácainknak. A kollégák sem tűnnek nagyon fittnek. Mindenesetre lejöttem a titkárságra, 11-13-ig én ülök itt és intézem, ami eszébe juthat egy diáknak. Délben megyek fel ismét, hogy ünnepélyessé tegyem a dolgozatok beszedésének aktusát. Ezután jön majd még az igazi izgalom: a javítás után tudjuk majd meg, valójában mennyire érettségire érettek a diákjaink.

WP_20150518_08_59_26_Pro

(Az illusztrációkat nagyhirtelen a korábbi bejegyzésekből szemelgettem. Jól példázza a pontatlanságot, hogy ötven diák írta ma a magyar kisérettségit, nem úgy, mint valaha Lilla a fizikát)

 

 

13 órától felvételi van, persze oda is be kell menni. A felvételizők nem először járnak nálunk, jelentkezőként már volt egy jó órás beszélgetésük Gabival, tapasztalt tanácsadónkkal. Gabi igyekszik felkészíteni őket, mi vár rájuk, de azért sokan megszeppennek látva a sok tanárt, akik körben ülve mind őrájuk kíváncsi. Pedig se matekot, se nyelvtant nem kérdezünk tőlük. Arra vagyunk kíváncsiak, milyen emberek ők, mit tudnak önmagukról, miféle hajtóerő kergeti őket erre-arra a világban, milyen céljaik vannak. A döntést ugyan én mondom ki, de annak alapján, amit ez  a nagy kör lát belőle, az újonnan megismert gyerekből.

DSC_0032 (1)

Lehet, hogy nem is tudom kivárni a felvételi végét. Három előtt el kell indulnom a TÓK-ra, ahol a leendő óvodapedagógusok és tanítók egy része a kötelezően választható tárgyak közül a jógát választotta. Este hétig két csoport követi egymást, egy kezdő meg egy haladó. A harmadik félév végén vizsgát is tehetnek és iskolai, óvodai jógainstruktori képesítést kaphatnak. A tapasztalat szerint a 80-100 jelentkezőből 20 fér be egy csoportba, de a végére mindig van lemorzsolódás is. Mindenesetre így is alig férünk el az alagsori mozgásfejlesztő terembe.

DSC_0096

Hétkor fejezem be az utolsó órát. Ha minden jól megy, fél nyolcra otthon vagyok és bevallom, nem tervezek már semmi szakmai tevékenységet estére.

Beérem azzal a kellemes tudattal: ezen a napon a magyar oktatásügy teljes spektrumában tevékenykedhettem. 🙂

DSC_0439

 

Ki írja a beszédeket?

Már jó ideje itt a téma, csak mindig volt valami. Félévzárás, influenza, ez-az, lassan aktualitását veszíti a dolog. Na de így, március idusán mégiscsak elmondom. Az közismert, hogy az ünnepélyeken beszédeket szokás mondani. Ezeket többnyire az ünneplő intézmény képviselője adja elő mintegy megtestesítve a hivatalos hozzáállást a dologhoz.

A szalagavató nevű ünnepünkön ez már húsz éve én vagyok, iskolaigazgató, Marinéni. Már jó ideje nem írok beszédeket, ilyen alkalomra sem. Felveszem a szép ruhámat, kiállok, végignézek rajtuk a szép ruhájukban és mondom, ami jön. Leginkább szívből.

szalagavato_a_zold_kakasban_1Az idén különösen rövidre fogtam, mert volt más, aki beszéljen helyettem. Az első, itt érettségizett osztályunk két tagja írt beszédet. Csak fel kellett olvasni – azt sem én tettem. Ilyeneket mondtak az érettségire készülőknek:

Sokféle másság van, és autista gyermeket nevelő szülőként állíthatom, nem könnyű a mássággal együtt élni nap mint nap.
De ez nem baj, akárhogy is szeretik ezt éreztetni a látszólag tökéletes életet elő emberek. Bármiben is térünk el a normától, a megszokottól, gazdagszunk tőle, ahogy környezetünk is… Fiatalok vagytok és fiatalon sokkal több mindenre vagyunk képesek. … Nagy dolgok, nagy változások előtt álltok , használjátok ki az időt és színesedjetek még többet !
Minél több a szín, annál színesebb a világ, ne féljetek kiszínezni! – írta Vera.

Egy dolgot megtanultam sok év alatt: egyikünk zsebében sincs ott a bölcsek köve, senkinek, mindannyian emberek vagyunk, így tévedünk és hibázunk, vannak erősségeink és vannak gyengeségeink, de senki nem több és nem kevesebb másoknál. A nyitottságunk, a változás elfogadása az, ami az igazi tudást adja… Nem a tévedhetetlenségben van az erő, hanem abban, hogy mindig őszinte legyél magaddal szemben és soha ne add fel, de tényleg soha, bármi is legyen a vágyad, a célod. Izgulni szabad, félni természetes, de nem hinni saját magadban tilos! – fogalmazta meg Tomi.

Okos, milyen igazi üzenetek ezek. Akik írták, közel a negyvenhez, felnőtt emberek, akiknek érdemes meghallgatni a mondanivalóját az érettségire,  a “nagybetűs életre” készülőknek. Mit tehet ehhez hozzá egy Marinéni? Úgy is zártam a beszédemet a szép ruhámban, lenézve a színpadról a szép ruhásokra: húsz év múlva ti írjátok, ti mondjátok a beszédet.

De nem kell húsz évig várni. Tegnap ismét megszólaltak a közoktatás elszenvedői, a középiskolás generáció képviselői. Nem hivatalból, annál hitelesebben jelenítve meg önmagukat ország-világ színe előtt. Az Y generáció hisz önmagában. Nem kell nekik mondani, tudják ők maguktól, mondják is bele az arcunkba, ha elfelejtettük volna: mi vagyunk a jövő. És bizony, a húsz éve érettségizettek üzenete életre kelt bennük. Nem félnek kiszínezni a világot: természetes számukra, amiért az előttük járók harcoltak,  a sokszínűség értéke. Nem kell meggyőzni őket az egyenrangúságukról: tudják, élik, hogy senki nem különb másoknál. Ezért olyan hiteles a semmit rólunk nélkülünk követelése. A végén meghatottan mondta a közülük való vezérszónok: Petőfi büszke lenne rátok, még sírna is, basszus.

Hát én is. Meg Marinéni is. És mostantól, gyerekek, ti írjátok a beszédeket.

( a Kakas szalagavatójának képei Sulyok Blanka írásából valók: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1979; a diáktüntetésről pedig a https://444.hu/tag/diaktuntetes és a http://eduline.hu/kozoktatas/2018/3/15/diaktuntetes_az_Opera_elott_6SR7UA képeiből és idézeteiből válogattam)

Osztálykirándulás Reykjavikba

Az egész nyáron kezdődött, amikor összegyűlt a 2000-ben érettségizett csapat. Eljött mindenki, akármilyen messzire is vetette a sors. Már gyereknek is ilyenek voltak: összetartó, melegszívű csapat, s a tanáruk-osztályfőnökük-mentoruk jómagam: MARINÉNI.  Szóval akkor vetődött fel az ötlet: menjünk, látogassuk meg Zsuzsit Izlandon, ahol most él a családjával.

Így történt, hogy felkerekedtünk (Nóri, Noémi és Marinéni) és elröppentünk egy hosszú hétvégére északi fényt nézni. Isti és a gyerekek példás türelemmel fogadták a három bolond nő rajtaütését. Zsuzsi pedig azonnal beilleszkedett az osztályközösségbe.

És elkezdődött a hagyományoknak megfelelően kalandos osztálykirándulás! Az első nap megismerkedtünk néhány reykjaviki látnivalóval és megtapasztaltuk, hogy amikor ott fúj a szél, akkor rendesen bele lehet dőlni – nem esel el. De olyankor van, hogy elviszi a felhőket és kisüt a nap. Ha meg bemégy a bálnamúzeumba vagy “hárfaházba”, akkor mindez nem számít. Remekül lehet szelfizni.

Sajnos a fehér iszappakolással bemázolt fejünkről nem tudtunk képet készíteni, hiszen nyakig ültünk az opálkék sós vízben. Az pedig szerencse, hogy arról a visításról nem készült hangfelvétel, ami a metsző hidegben való rohamszerű vízreszállásunkat kísérte. Valószínűleg azóta is emlegetik a magyar csajokat, akik nem tudnak méltóságteljesen belépkedni a csodás Blue Lagoon természetes, lávakövektől ölelt medencéjébe.

A legtöbb látványosság vasárnapra maradt. Meg az árvízszerű eső. Persze ez nem akadályozott meg bennünket semmiben. Mindössze annyi történt, hogy a szelfi nem a kráternél, nem a gejzírnél, nem a tónál készült, hanem az étteremben, ahová bemenekültünk. Szépek vagyunk, ugye? És tudnátok, mennyit nevettünk!

Az meg szintén nincs a képen, hogy a kabátunk is annyira átázott, hogy a zsebében szétment a papírzsebkendő, A tárcában átvizesedett a papírpénz, szárogatni kellett.  Ami  pedig a csizmámat illeti – hát azt meg kidobni. Pusztultunk a röhögéstől – ahogy diákjaim mondják. Én egy kicsit a hidegtől is.

Hétfőn a változatosság kedvéért hóesésre ébredtünk. Viszont csodás képeket tudtam készíteni a napkeltéről úgy 11 tájban. Na meg a gyönyörűséges és vad vidékről. Állítólag nyáron is gyönyörű és akkor este nyolckor is el lehet indulni túrázni, mert egyáltalán nem megy le a nap. Tényleg nagyon vicces hely.

És szelfik mindenütt, minden mennyiségben! Érdemes megnézni, hány profilkép változott meg az utóbbi napokban… Egy fotós azt írta, hogy a magányra vágyóknak jó hely Izland. Hát, mi aztán nemigen voltunk magányosak! Én néha próbáltam úgy tenni, de nem lett túl meggyőző a dolog. 🙂

Aztán már indult is a gépünk, igaz, a hóvihar miatt néhány órácska késéssel.

DSC_0549Az előirányzott északi fényt illeti, abból nem lett semmi. Viszont néhány napra mindannyian fiatalodtunk vagy húsz évet. A komoly, érett nők meg az élemedett alterpedagógus. Mert az idő múlhat, de van, ami nem változik. A rendes családanyák szívében élő csitri  halhatatlan, s magam is maradok, mint voltam, nekik legalábbis örökké:

MARINÉNI.

Mit kíván a magyar gyermek?

4310-1495548007Megjelent  Nemzeti Pedagógus Kar “Ideális iskola 2017” pályázatának eredménye. Az első díjat elnyert pályamű egy akrosztikonra épül, így a lényege dióhéjban összefoglalható:

INSPIRÁLÓ + DIFFERENCIÁLÓ + EGÉSZSÉGTUDATOS + ÁRAMLAT-ÉLMÉNYT ADÓ + LÁTOGATÓBARÁT + INNOVATÍV + SOKSZÍNŰ = IDEÁLIS

A dolgozat zárómondata: Remélem, egyszer majd eljön az idő, amikor IDEÁLIS iskolában taníthatok. A kolléga a maga bevallása szerint 20 éve van a pályán. Türelmes és javíthatatlan optimista.

Az iskolapadban ülők nem engedhetik meg maguknak, hogy megvárják az idő eljövetelét. Itt és most, konkrét változásokat sürgetnek. Számonkérnek bennünket, türelmes és javíthatatlan optimistákat.

Mit kíván a magyar diákság?

“Képezze az oktatás alapját a 21. században szükséges készségek fejlesztése! Igazságos, demokratikus és modern oktatást minden diáknak!

  1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
  2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
  3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
  4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli szabad tankönyv-választást!
  5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
  6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
  7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
  8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
  9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
  10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjakkal!
  11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
  12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében!

Kezdjenek két héten belül miniszteri szinten, érdemi, sajtónyilvános egyeztetést a Független Diákparlamenttel!”

Okosak, határozottak. Nekem ti ne mondjátok, hogy nem tanítottunk nekik semmit! Vagy nem tőlünk tanulták? Azoktól az avítt nyikhajoktól, akiket – már akkor is! – annyi iskolából tanácsoltak el? Aztán meg érettségi tétel lett belőlük és szobrokat állítottak nekik. Feszengve pironkodnak a talapzatukon, szegények.

Én meg itt, a gyerekek között. A színpadról harsogja a lassan-unokám-lehetne rendező: – aki ugrál, velünk tart! – Nagy csapat maszái harcos, ugrálunk; ugrálok én is velük, csak kicsit előbb abba kell hagynom. Kifulladtam, mi tagadás. Lassan, ugye, 40 éve a pályán… Ők még bírják. Jórészt középiskolások. Meg a tanáraik. Meg mindenféle vegyes népség a perecárusig bezárólag. Ahogy felolvassák a 12 pontjukat (mondom, hogy tanítottunk nekik valamit!), mindenki bólogat. Pedig nincs szükségük arra, hogy igazat adjunk nekik.

VAN NEKIK. NEKIK VAN.

76vbKsEw6juJ1TEyos

 

Érettségi tabló januárra

Szépen fűződnek össze a dolgok. Az előző, haragos bejegyzésemet éppen az ő tantermük graffitijével zártam. Soha még ennyien nem olvasták egy  bejegyzésemet sem, soha még ennyien nem látták a termükben valaha díszelgő feliratot. Hadd meséljem el a történetüket is hozzá!

Ha jól számolom, már hét szeptember is elmúlt a tanévnyitó óta, mikor a csoport vezetője határozott látomással lépett a  festékszagú terembe, a felhalmozott bútorok között kissé elveszetten ácsorgó új diákjai közé. Tudta, hogy mit akar. Azt kívánta támogatni, hogy az összeverődött diákokból megtartó közösség, a passzív befogadókból önálló ismeretszerzésre képes, aktív tanulók csoportja formálódjon.

– Még van egy kis elintéznivalóm – mondta. – Addig kérlek, rendezzétek be az osztálytermet. Mindjárt jövök – és valóban kiment. Ácsorgott egy kicsit a folyosón, megivott egy kávét a tanáriban, aztán visszasétált. A teremben szépen, három padsorban egymás mögött álltak az asztalok. Két padsor között szűk folyosó – legfeljebb egy ember fér el ott – nyilván a tanár, aki ellenőrzi az órai munkát, vagy a felelő, aki a táblához igyekszik. A tábla előtt, a padsorokkal szemben két egyszemélyes pad összetolva tanári asztalnak, mögötte egy szék.

– Köszönöm – mondta a szép csendben várakozó diákoknak – lássunk munkához- és mindenki legnagyobb meglepetésére lefényképezte a tantermet.

Ez volt az első fénykép, ami felkerült a facebook-csoportba, mely az évek alatt folyton változtatta a nevét a csopvez-admin jóvoltából. Talán ekkor éppen Csillámpónik voltak, nem érdemes firtatni, miért.

Öt év múlva a helyiség a következőképpen nézett ki:

A terembe belépőt lágy fény fogadta. A plafonon a kétségtelenül ronda és undok hangon zümmögő armatúrákra az évek során hangfogó-fényszínező gézek kerültek. Locsogott a terem a festéktől, amikor a gézdarabokat piros, sárga, kék, zöld festékkel teli edényekbe mártogatták és türelmetlenül ki-kiemelték ellenőrizendő, hogy elérték-e már a kívánt színhatást. A felmosás közepesen sikerült, a takarítók kicsit morogtak, de az egész iskola csodájára járt a színpompássá varázsolt fénycsöveknek.

A padok körberendezve helyezkedtek el egy majdnem zárt karéjt alkotva. A táblát mintegy nyiladékon keresztül lehetett látni mindenhonnan. A táblának háttal nem volt asztal, szék. A tanári asztal viszont nem volt elkülöníthető. A fal mellett néhány odatolt, egyszemélyes asztal álldogált.  A tábla mellett, a sarokban kisszekrény, fölötte polc: kávéfőző, névre szóló bögrék, egy tucat toll, papírok. Egy óriási babzsák-fotel. A falakon graffitik. Az egyik a csoport tagjainak beceneveit és a nekik fontos dolgok neveit tartalmazta szépen elrendezve, változatos és jó ritmusú grafikaként. A terem legnagyobb, hátsó falát egyetlen, hatalmas felirat foglalta el: Szeretünk!

Na, ezt a feliratot láttátok, kedves olvasók Magyarországtól Ausztrálián át Nicaraguáig. És ne feledjétek: aki csak olvassa, mindenkinek, így Nektek is szól ez a felirat! Mint szeretett barátot értesítelek tehát mindőtöket: mi tagadás, némileg megkésve, de elkészült a TABLÓ!

Felkerült a sikeres érettségijükre való tekintettel új nevet kapott, HT12 Megérett néven futó csoportba, órákon belül sokan lájkolták. A csapat összetart. Én magam meg úgy érzem: megérdemlik, hogy nektek is megmutassam. Nektek, akiknek általam üzenték,  ismeretlenül azt, amit itt, ebben a furcsa nevű iskolában éltek-tapasztaltak meg. 26677689_1624887300911126_6834607022880441599_o

 

A szürreália folytatódik

Néhány órája azt mondtam, az idén már nem írok. És most mégis. Ma nyitottuk ki a hivatalos mailt, melyet az iskolafenntartók kaptak függetlenül attól, hogy a KLIK vagy istentől való egyház, esetleg ördögtől való alapítvány volnának ők. Igen, mi is megkaptuk. Azóta is kővé válva ülünk fölötte.  A levél azt közli,  hogy a mellékelt nyomtatványban és a segítségül megküldött minta alapján minden intézménynek  HONVÉDELMI INTÉZKEDÉSI TERVET kell létrehoznia.

A nyomtatványt kitölteni, visszaküldeni a megfelelő határidőre KÖTELEZŐ. Nem viccelek azzal, hogy vajon miféle szankciókat von maga után ennek elmulasztása. Szerintem a küldő sem viccelődik.

Volt már levél, amikor azt kérdezték az intézményvezetőktől, hogy lehet-e lőteret kialakítani az iskolájukban. Mármint hogy van-e hely rá. Akkor még tudtuk azt válaszolni: MINÁLUNK ILYENRE NINCS HELY ÉS AKKOR SEM LESZ, HA TÍZSZER AKKORA LESZ AZ ISKOLÁNK. Most nem válaszolhatjuk azt, hogy KÖSZÖNJÜK, MI NEM KÍVÁNUNK HÁBORÚRA KÉSZÜLNI.

Tudomásul kell vennem: az iskolavezető a felelős az intézményre háruló honvédelmi és a válságkezelés katonai vonatkozású feladatainak a megszervezéséért és végrehajtásáért. Ebben az esetben én magam.

Nem vagyok már fiatal. Ha valamiért, azért mindig hálát éreztem, hogy a gyerekeinket békében tudtuk felnevelni. Nem jutott ez ki az előttünk születetteknek. Nagyanyám két, anyám egy világháborút élt át, plusz forradalom. Vajon az unokáink hogy fognak felnőni? Ezért valóban én vagyok a felelős. Én és mi mindannyian; azok is, akik ezt az intézkedést kigondolták és akik ezt a levelet megfogalmazták.

Ajánlom figyelmünkbe a graffitit, amit a diákjaink festettek tantermük falára. Büszkék voltak rá, hogy ilyen jól sikerült megfogalmazni az érzést, ami a belépőt fogadja: szeretünk általában, csak úgy, és szeretünk téged személyesen, ki itt belépsz. Nem kiérdemesült hippiként, hanem felelős iskolavezetőként mondom:

egy megfelelő intézkedési terv alapjául ez a felirat szolgálhat.14224761_1145947898805071_5442841403499975935_n