Month: April 2018

Csigusz, a kohéziós munkatárs

Vannak dolgaim, persze. Némelyik esetleg különösnek is tűnhet, de hát ez már így van. Például itt van Csigusz. Közönséges achatina achatina. Csendes, kis hely kell neki, nem szökik, vegetáriánus – szóval ideális háziállat egy magamfajtának. Jól elvan a galérián, békésen nődögél. Kétségtelenül ez a nagyobb terrárium is kissé szűkös lett az utóbbi időben, de hát mostanában amúgy sem szaladgált. Csigusz ugyanis hosszú  téli álmot alszik. Több, mint három éve megvagyunk egymásnak, megszokhattam ezt a passzivitást. De mióta már kitavaszodott, aggódni kezdtem. Csigusz ugyanis meg sem mozdult. A kedvenc salátájára rá se pipált. Még külön ajtót is szerkesztett a háza bejáratához, hogy senki se zavarja. És nem bújt elő. Sőt. Nap mint nap megnéztem, emelgettem, forgattam, semmi. Mintha egyre jobban visszahúzódna, összeszáradna, szegény.

Szóval a múlt héten úgy döntöttem, tudomásul veszem, hogy Csigusz elhagyott. Egy ideje már az égi salátabárban adja le újabb rendeléseit. Mély szomorúsággal elhelyeztem egy papírzacskóban, mellé csomagoltam a kis palántázó ásómat és kerestem egy helyet a rózsák ágyásában, ahol méltóképpen elhantolhatom őt. Ástam egy méretes gödröt, s mély sóhajjal emeltem ki a tetemet a papírzacskóból. És lássatok csodát! A házából kifelé kukucskáló Csigusz nézett rám kissé csodálkozva. Az én kedves achatinám feltámadott!

Erre aztán össze is futott a suli apraja-nagyja! A nagyok fényképezkedtek vele. A kicsik Dani szakértelme és tapasztalata felhasználásával kifutót és medencét építettek neki. Biológia órán, ahol az állatok taníthatósága volt a téma, vendégszerepelt egy kiskutyával együtt. Példásan ellenállt az idomításnak szemléltetve, hogy nem vagyunk egyformák; mi, kutyák, csigák, emberek. Még a jógaterembe is felvittük, hátha összebarátkozik Goránnal. Gorán is ellenáll minden idomításnak, gondoltuk, érdemes bemutatni őket egymásnak. Mi néztük őket, ők meg egymást. Összeillő páros.

Estére pedig egy nagy dobozt rendeztünk be neki és betoltuk az irodámban az asztal alá. Aztán eszünkbe jutott Rita. Rita, aki késő este szokott megérkezni és nagy türelemmel és gondosan csinál rendet utánunk. Elmossa a kávésbögréinket, összesöpri a szétszórt morzsáinkat, feltörli a sáros lábnyomainkat. Sosem zsörtölődik, sosem panaszkodik. Minden furcsaságunkat elnézi. De azt azért nem várhatjuk tőle, hogy ne kapjon szívrohamot egy egykilós csigától! Így aztán üzenetet hagyunk neki, hogy ne lepődjön meg, söpörje a többi különcségünk közé Csigusz jelenlétét.

Másnap pedig egy levél fogadott az asztalomon. Rita írta:

DSC_0783

Ha nem tudnátok elolvasni, csak a végét idézem: …. amikor csigát látok az én kertemben, azt sajnos nem hagyhatom, hogy tovább garázdálkodjon.

Az Öné szép példány! Nem közönséges csiga. Én is méltán vigyáznék rá! Hallottam az Ön üzenete révén a történetéről. Kívánom, hogy még sokáig éljen és okozzon örömet a léte.

Üdvözlettel

Rita

 

 

Így történt hát. Csigusz feltámadása valóban mindenkinek örömet szerzett. És most még egy kicsit jobban összetartozunk: a nagyok és a kicsik, a kollégák, az igazgató és a takarító. Hála a HR menedzserünknek, Csigusznak.

Advertisements

Premier sztárokkal és hercegnőkkel

Márciusban filmbemutatón jártunk. Na és, mondhatnátok, hiszen annyi jó film van. De ez azért volt különleges, mert a rendezőhöz igen szoros ismeretség fűz bennünket. Na és, mondhatnátok erre is, kár felvágni a bennfentességetekkel. Hát akkor most elárulom: a film megálmodója, rendezője, operatőre, főszereplője, mindenese – diákunk.

Már akkor elkezdődött a dolog, amikor még nem ismertük egymást. Filmet kell csinálni – ismételgette valami makacsul Tina álmaiban, mindig hangosabban, mind követelőbben. Így aztán nem csoda, hogy az iskolai előmenetele igencsak akadozni kezdett. S ahogy alakult a forgatókönyv, gyarapodott a technikai tudás, úgy szorult háttérbe a közoktatás mindenféle követelménye. Így találtunk egymásra, a saját útján járni akaró diák, a szabad tanulást támogató család és a szabad oktatást kínáló iskola, a ZK. A film pedig elkészült. A részletes technikai forgatókönyv szerint zajlott a forgatás. A szereplők a családból és baráti körből kerültek ki. Kamera híján telefonnal vették fel. A nagymama padlásán rendezték be a green box-ot. Az effektek zömét youtube tutorialis filmekből tanulta meg az alkotó. Szerencsére volt, aki a vágóprogram használatát személyesen mutatta meg Tinának, de lényegében mindent ő csinált. Még a  bemutató fényét emelendő muffint is ő sütötte. A család azt mondja: mégis a legnagyobb dolog, hogy odaállt a vászon elé. Hát odaállt, bizony.

A premier szűk körű, de lelkes közönségét gyarapítottuk mi is. Jó volt rácsodálkozni a film üdeségére és ügyes megoldásaira. Tökéletes lett? Dehogyis! De még a hiányosságok is azt mutatták: arrafelé van az út, ott kell továbblépni.  És Tina fülében az a bizonyos makacs hangocska egyre csak mondja és mondja a magáét. Így aztán indul a folytatáshoz a casting – ezúttal már nálunk, a ZK-ban.

Az erős, a derékfájós, a hajlékony és a kismama

A differenciálás minden személyközpontú pedagógus alapfeladata. A homogén csoport haladása kiszámíthatóbb, de kevésbé sarkall kreativitásra tanárt, diákot egyaránt. A frontális oktatás ugyan könnyebb, de kevésbé eredményes, nem is beszélve a dolog élvezeti értékéről. Szóval minden érv amellett szól, hogy oktatásunk legyen integrált, a csoport tagjai kapjanak személyre szabott, differenciált feladatokat, a pedagógus meg legyen szíves kitalálni, hogy ez hogyan megvalósítható. Nem hiába mondják, hogy a pedagógia is egy mesterség, én meg ráadásul mindig hozzáteszem, mert rögeszmésen hiszem, hogy több annál: művészet.

Ami a jógát illeti, hát azzal sincsen máshogy. Ha a csoportod úgy alakul, hogy eljönnek ŐK, a címadók, akkor hajrá, tudj mit kezdeni velük. Így, egyben. S ha kihívás, hát örülj neki.  Hát én nagyon örültem és gondoltam, megosztom veletek is az élményt.

Ők meg nagylelkűen rábólintottak. Névtelen-1

 Szóval az világos, hogy nem vagyunk egyformák. Kinek ez, kinek az megy jobban vagy kevésbé. Azért gyakorolunk, hogy fejlődjünk. Tehát nincs abban semmi meglepő, hogy ha az ember azt mondja, hogy PILLANGÓ, akkor a következők tudnak történni:

Teljesen rendjénvaló: mindenki a saját határait feszegeti. Na de amikor arra kell ügyelni, hogy baja ne essen senkinek, közben  meg azok a bizonyos határok mégiscsak elérendők, hát akkor nagyon sokféleképpen tud kinézni ugyanaz a gyakorlat… vagyis hát közel ugyanaz…

És így tovább, minden ászana több változatban, több szinten. A szádanából  mindenkinek a magáé dukál. Aztán meg lehet örülni, hogy a végén a pranajámánál mindenki összetalálkozik: a differenciált csoport gyönyörűen, egyöntetűen zümmög.

A szemük hunyva, így nem látják, hogy vigyorgok.

Köszönöm ezt az órát!