Ki írja a beszédeket?

Már jó ideje itt a téma, csak mindig volt valami. Félévzárás, influenza, ez-az, lassan aktualitását veszíti a dolog. Na de így, március idusán mégiscsak elmondom. Az közismert, hogy az ünnepélyeken beszédeket szokás mondani. Ezeket többnyire az ünneplő intézmény képviselője adja elő mintegy megtestesítve a hivatalos hozzáállást a dologhoz.

A szalagavató nevű ünnepünkön ez már húsz éve én vagyok, iskolaigazgató, Marinéni. Már jó ideje nem írok beszédeket, ilyen alkalomra sem. Felveszem a szép ruhámat, kiállok, végignézek rajtuk a szép ruhájukban és mondom, ami jön. Leginkább szívből.

szalagavato_a_zold_kakasban_1Az idén különösen rövidre fogtam, mert volt más, aki beszéljen helyettem. Az első, itt érettségizett osztályunk két tagja írt beszédet. Csak fel kellett olvasni – azt sem én tettem. Ilyeneket mondtak az érettségire készülőknek:

Sokféle másság van, és autista gyermeket nevelő szülőként állíthatom, nem könnyű a mássággal együtt élni nap mint nap.
De ez nem baj, akárhogy is szeretik ezt éreztetni a látszólag tökéletes életet elő emberek. Bármiben is térünk el a normától, a megszokottól, gazdagszunk tőle, ahogy környezetünk is… Fiatalok vagytok és fiatalon sokkal több mindenre vagyunk képesek. … Nagy dolgok, nagy változások előtt álltok , használjátok ki az időt és színesedjetek még többet !
Minél több a szín, annál színesebb a világ, ne féljetek kiszínezni! – írta Vera.

Egy dolgot megtanultam sok év alatt: egyikünk zsebében sincs ott a bölcsek köve, senkinek, mindannyian emberek vagyunk, így tévedünk és hibázunk, vannak erősségeink és vannak gyengeségeink, de senki nem több és nem kevesebb másoknál. A nyitottságunk, a változás elfogadása az, ami az igazi tudást adja… Nem a tévedhetetlenségben van az erő, hanem abban, hogy mindig őszinte legyél magaddal szemben és soha ne add fel, de tényleg soha, bármi is legyen a vágyad, a célod. Izgulni szabad, félni természetes, de nem hinni saját magadban tilos! – fogalmazta meg Tomi.

Okos, milyen igazi üzenetek ezek. Akik írták, közel a negyvenhez, felnőtt emberek, akiknek érdemes meghallgatni a mondanivalóját az érettségire,  a “nagybetűs életre” készülőknek. Mit tehet ehhez hozzá egy Marinéni? Úgy is zártam a beszédemet a szép ruhámban, lenézve a színpadról a szép ruhásokra: húsz év múlva ti írjátok, ti mondjátok a beszédet.

De nem kell húsz évig várni. Tegnap ismét megszólaltak a közoktatás elszenvedői, a középiskolás generáció képviselői. Nem hivatalból, annál hitelesebben jelenítve meg önmagukat ország-világ színe előtt. Az Y generáció hisz önmagában. Nem kell nekik mondani, tudják ők maguktól, mondják is bele az arcunkba, ha elfelejtettük volna: mi vagyunk a jövő. És bizony, a húsz éve érettségizettek üzenete életre kelt bennük. Nem félnek kiszínezni a világot: természetes számukra, amiért az előttük járók harcoltak,  a sokszínűség értéke. Nem kell meggyőzni őket az egyenrangúságukról: tudják, élik, hogy senki nem különb másoknál. Ezért olyan hiteles a semmit rólunk nélkülünk követelése. A végén meghatottan mondta a közülük való vezérszónok: Petőfi büszke lenne rátok, még sírna is, basszus.

Hát én is. Meg Marinéni is. És mostantól, gyerekek, ti írjátok a beszédeket.

( a Kakas szalagavatójának képei Sulyok Blanka írásából valók: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1979; a diáktüntetésről pedig a https://444.hu/tag/diaktuntetes és a http://eduline.hu/kozoktatas/2018/3/15/diaktuntetes_az_Opera_elott_6SR7UA képeiből és idézeteiből válogattam)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s