Month: March 2018

Széles spektrum

Amíg nem jön valaki iskolalátogatásiért, addig gyorsan leírom a mai napom.

zold-kakas-liceum

Szokatlanul korán keltem – illetve mostantól ez lesz a megszokott. Noha minálunk kilenc előtt meg sem próbálkozik senki a tanítással, de az érettségi más. A világ jelenlegi állása szerint az tud leérettségizni, aki képes korán kelni. Diákjainkat igyekszünk felkészíteni erre a megpróbáltatásra, ezért az ún “kisérettségik”  szintén korán kezdődnek, ha virrad, ha nem, reggel nyolckor. Szóval ébresztő hatkor, suliban kollégákkal rendezkedés fél nyolckor, névsorolvasás, dolgozatosztás nyolckor.

Kilenc után kicsivel megérkezett Réka, a jógatündér. negyedéves a TÓK-on és a szakdolgozatát a jóga óvodásokra gyakorolt üdvös hatásaiból írja. Akciókutatással készül, tehát a kispesti Delfin csoportba járunk minden hétfőn jógázni a kicsikkel. Réka egyre bátrabb, lassan átveszi tőlem a foglalkozás vezetését. A kicsik bámulatosak: mindenre emlékeznek, mindent tudnak és hozzá, mi tagadás, rettentően cukik. A Nagy Ölelés után elbúcsúztunk a kicsiktől, irány vissza a Kakas, közben Rékát a metrónál kiraktam.

pillango

Megérkezve felnéztem a nagyterembe, ahol az ötven diákunk izzad a dolgozat felett. Szépen, fegyelmezetten szenvednek: négy óra rettentő sok idő a mi izgága srácainknak. A kollégák sem tűnnek nagyon fittnek. Mindenesetre lejöttem a titkárságra, 11-13-ig én ülök itt és intézem, ami eszébe juthat egy diáknak. Délben megyek fel ismét, hogy ünnepélyessé tegyem a dolgozatok beszedésének aktusát. Ezután jön majd még az igazi izgalom: a javítás után tudjuk majd meg, valójában mennyire érettségire érettek a diákjaink.

WP_20150518_08_59_26_Pro

(Az illusztrációkat nagyhirtelen a korábbi bejegyzésekből szemelgettem. Jól példázza a pontatlanságot, hogy ötven diák írta ma a magyar kisérettségit, nem úgy, mint valaha Lilla a fizikát)

 

 

13 órától felvételi van, persze oda is be kell menni. A felvételizők nem először járnak nálunk, jelentkezőként már volt egy jó órás beszélgetésük Gabival, tapasztalt tanácsadónkkal. Gabi igyekszik felkészíteni őket, mi vár rájuk, de azért sokan megszeppennek látva a sok tanárt, akik körben ülve mind őrájuk kíváncsi. Pedig se matekot, se nyelvtant nem kérdezünk tőlük. Arra vagyunk kíváncsiak, milyen emberek ők, mit tudnak önmagukról, miféle hajtóerő kergeti őket erre-arra a világban, milyen céljaik vannak. A döntést ugyan én mondom ki, de annak alapján, amit ez  a nagy kör lát belőle, az újonnan megismert gyerekből.

DSC_0032 (1)

Lehet, hogy nem is tudom kivárni a felvételi végét. Három előtt el kell indulnom a TÓK-ra, ahol a leendő óvodapedagógusok és tanítók egy része a kötelezően választható tárgyak közül a jógát választotta. Este hétig két csoport követi egymást, egy kezdő meg egy haladó. A harmadik félév végén vizsgát is tehetnek és iskolai, óvodai jógainstruktori képesítést kaphatnak. A tapasztalat szerint a 80-100 jelentkezőből 20 fér be egy csoportba, de a végére mindig van lemorzsolódás is. Mindenesetre így is alig férünk el az alagsori mozgásfejlesztő terembe.

DSC_0096

Hétkor fejezem be az utolsó órát. Ha minden jól megy, fél nyolcra otthon vagyok és bevallom, nem tervezek már semmi szakmai tevékenységet estére.

Beérem azzal a kellemes tudattal: ezen a napon a magyar oktatásügy teljes spektrumában tevékenykedhettem. 🙂

DSC_0439

 

Advertisements

Ki írja a beszédeket?

Már jó ideje itt a téma, csak mindig volt valami. Félévzárás, influenza, ez-az, lassan aktualitását veszíti a dolog. Na de így, március idusán mégiscsak elmondom. Az közismert, hogy az ünnepélyeken beszédeket szokás mondani. Ezeket többnyire az ünneplő intézmény képviselője adja elő mintegy megtestesítve a hivatalos hozzáállást a dologhoz.

A szalagavató nevű ünnepünkön ez már húsz éve én vagyok, iskolaigazgató, Marinéni. Már jó ideje nem írok beszédeket, ilyen alkalomra sem. Felveszem a szép ruhámat, kiállok, végignézek rajtuk a szép ruhájukban és mondom, ami jön. Leginkább szívből.

szalagavato_a_zold_kakasban_1Az idén különösen rövidre fogtam, mert volt más, aki beszéljen helyettem. Az első, itt érettségizett osztályunk két tagja írt beszédet. Csak fel kellett olvasni – azt sem én tettem. Ilyeneket mondtak az érettségire készülőknek:

Sokféle másság van, és autista gyermeket nevelő szülőként állíthatom, nem könnyű a mássággal együtt élni nap mint nap.
De ez nem baj, akárhogy is szeretik ezt éreztetni a látszólag tökéletes életet elő emberek. Bármiben is térünk el a normától, a megszokottól, gazdagszunk tőle, ahogy környezetünk is… Fiatalok vagytok és fiatalon sokkal több mindenre vagyunk képesek. … Nagy dolgok, nagy változások előtt álltok , használjátok ki az időt és színesedjetek még többet !
Minél több a szín, annál színesebb a világ, ne féljetek kiszínezni! – írta Vera.

Egy dolgot megtanultam sok év alatt: egyikünk zsebében sincs ott a bölcsek köve, senkinek, mindannyian emberek vagyunk, így tévedünk és hibázunk, vannak erősségeink és vannak gyengeségeink, de senki nem több és nem kevesebb másoknál. A nyitottságunk, a változás elfogadása az, ami az igazi tudást adja… Nem a tévedhetetlenségben van az erő, hanem abban, hogy mindig őszinte legyél magaddal szemben és soha ne add fel, de tényleg soha, bármi is legyen a vágyad, a célod. Izgulni szabad, félni természetes, de nem hinni saját magadban tilos! – fogalmazta meg Tomi.

Okos, milyen igazi üzenetek ezek. Akik írták, közel a negyvenhez, felnőtt emberek, akiknek érdemes meghallgatni a mondanivalóját az érettségire,  a “nagybetűs életre” készülőknek. Mit tehet ehhez hozzá egy Marinéni? Úgy is zártam a beszédemet a szép ruhámban, lenézve a színpadról a szép ruhásokra: húsz év múlva ti írjátok, ti mondjátok a beszédet.

De nem kell húsz évig várni. Tegnap ismét megszólaltak a közoktatás elszenvedői, a középiskolás generáció képviselői. Nem hivatalból, annál hitelesebben jelenítve meg önmagukat ország-világ színe előtt. Az Y generáció hisz önmagában. Nem kell nekik mondani, tudják ők maguktól, mondják is bele az arcunkba, ha elfelejtettük volna: mi vagyunk a jövő. És bizony, a húsz éve érettségizettek üzenete életre kelt bennük. Nem félnek kiszínezni a világot: természetes számukra, amiért az előttük járók harcoltak,  a sokszínűség értéke. Nem kell meggyőzni őket az egyenrangúságukról: tudják, élik, hogy senki nem különb másoknál. Ezért olyan hiteles a semmit rólunk nélkülünk követelése. A végén meghatottan mondta a közülük való vezérszónok: Petőfi büszke lenne rátok, még sírna is, basszus.

Hát én is. Meg Marinéni is. És mostantól, gyerekek, ti írjátok a beszédeket.

( a Kakas szalagavatójának képei Sulyok Blanka írásából valók: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1979; a diáktüntetésről pedig a https://444.hu/tag/diaktuntetes és a http://eduline.hu/kozoktatas/2018/3/15/diaktuntetes_az_Opera_elott_6SR7UA képeiből és idézeteiből válogattam)