Month: December 2017

A szürreália folytatódik

Néhány órája azt mondtam, az idén már nem írok. És most mégis. Ma nyitottuk ki a hivatalos mailt, melyet az iskolafenntartók kaptak függetlenül attól, hogy a KLIK vagy istentől való egyház, esetleg ördögtől való alapítvány volnának ők. Igen, mi is megkaptuk. Azóta is kővé válva ülünk fölötte.  A levél azt közli,  hogy a mellékelt nyomtatványban és a segítségül megküldött minta alapján minden intézménynek  HONVÉDELMI INTÉZKEDÉSI TERVET kell létrehoznia.

A nyomtatványt kitölteni, visszaküldeni a megfelelő határidőre KÖTELEZŐ. Nem viccelek azzal, hogy vajon miféle szankciókat von maga után ennek elmulasztása. Szerintem a küldő sem viccelődik.

Volt már levél, amikor azt kérdezték az intézményvezetőktől, hogy lehet-e lőteret kialakítani az iskolájukban. Mármint hogy van-e hely rá. Akkor még tudtuk azt válaszolni: MINÁLUNK ILYENRE NINCS HELY ÉS AKKOR SEM LESZ, HA TÍZSZER AKKORA LESZ AZ ISKOLÁNK. Most nem válaszolhatjuk azt, hogy KÖSZÖNJÜK, MI NEM KÍVÁNUNK HÁBORÚRA KÉSZÜLNI.

Tudomásul kell vennem: az iskolavezető a felelős az intézményre háruló honvédelmi és a válságkezelés katonai vonatkozású feladatainak a megszervezéséért és végrehajtásáért. Ebben az esetben én magam.

Nem vagyok már fiatal. Ha valamiért, azért mindig hálát éreztem, hogy a gyerekeinket békében tudtuk felnevelni. Nem jutott ez ki az előttünk születetteknek. Nagyanyám két, anyám egy világháborút élt át, plusz forradalom. Vajon az unokáink hogy fognak felnőni? Ezért valóban én vagyok a felelős. Én és mi mindannyian; azok is, akik ezt az intézkedést kigondolták és akik ezt a levelet megfogalmazták.

Ajánlom figyelmünkbe a graffitit, amit a diákjaink festettek tantermük falára. Büszkék voltak rá, hogy ilyen jól sikerült megfogalmazni az érzést, ami a belépőt fogadja: szeretünk általában, csak úgy, és szeretünk téged személyesen, ki itt belépsz. Nem kiérdemesült hippiként, hanem felelős iskolavezetőként mondom:

egy megfelelő intézkedési terv alapjául ez a felirat szolgálhat.14224761_1145947898805071_5442841403499975935_n

Advertisements

Semmi sem az, aminek látszik

Ez az idei utolsó, azt hiszem. Már a szünet előtt akartam, de hát nem sikerült. Valami jó kis összefoglalót terveztem, hogy milyen volt az év, mi minden történt, ilyesmi.  Most pedig úgy tűnik, épp elég kihívás az elmúlt két hét eseményeit számba venni. Ugyanis azóta bújócskázik velem a világ. Mintha valami varázslat csillogó fátylat borított volna ránk. Mi más volna az oka, hogy a 2013-as országos kompetenciamérés üres feladatlapjai karácsonyfává szublimálódtak? És hogy kerültek a grincsek a tanáriba? A személyiségi jogaik tiszteletben tartásával együtt nézzétek csak meg őket – hát így néz ki egy kolléga? Pláne kettő! És a tanterembe lépve az ember visszahőköl: miféle horror ez? Mindenki esküdözik, hogy karácsonyi filmet néznek. Valóban, mindenki vigyorog, elég boldognak tűnnek. De mégis!

És ez még csak a kezdet. Szerintetek mit csinál egy ötéves csipetke a két ünnep között? Nyilván játszik a sok hampipampival, amit az anyukájával együtt állítunk elő a számára. És az Amerikából hazalátogató kutatómatematikus? Nyilván nem hagyják nyugodni a nevezetes sejtések, melyek évszázada kínozzák a pályatársakat.

Namármost. A dolog valahogy mégsem így van. Alább láthatók ketten. Könnyen kitaláljátok, ki itt a matematikai tudományok doktora és ki az óvodás. De azért hű meg ha!  Az a bizonyos varázslat mégiscsak összekeverte a dolgokat…

Csakis emiatt történhetett, hogy a téli szünet kellős közepén az alábbi kép készült a korábban grincsek által megszállt tanáriban. Ugye, milyen szürreális? És mégis igaz: bizony, dolgozunk.  Ráadásul milyen különös ez a munka! Vállalkozó kedvű édesanyáknak segítünk  megtanulni, hogyan  tanúsíthatják otthontanuló gyerekük előmenetelét. Ha elég ügyesek leszünk, sikerül feleslegessé menedzselni magunkat. A  kompetenciákra  is az országos mérés füzetlapjai nélkül találtak rá. Azok a lapok meg csak  várják a vízkeresztet az aulában! A hagyomány szerint akkor kell leszedni a karácsonyfát. DSC_0201

 

 

Eminensek

Ilyenkor, december vége felé az embereknek az ünnepek járnak az eszében. Az egyetemistáknak meg a vizsgák. És aki azt mondja, hogy a jól felkészült diáknak nincsen mitől tartania, az sose vizsgázott. Hiába mondtam én is a csoportnak, hogy MINDENT TUDNAK, meg hogy a vizsgabizottság azért jön, hogy emelje az esemény fényét, csak izgultak, drukkoltak és cidriztek. Pedig három féléven keresztül minden óra úgy kezdődött, hogy csak lazíts…  a rendes diákok pedig igazán odaadóan követték a tanári útmutatást. DSC_0097.1

ELTE  Tanító- és Óvodapedagógus Karán tanuló hallgatók a kötelezően választható tárgyak kínálatában már második éve ott találják a jógát is. Jókora a  túljelentkezés erre a kurzusra.  Szemináriumok és előadások, vizsgák, szakmai gyakorlat, család, munka – van tennivalójuk, éppen elég. Hát hetente egyszer két órát önmaguknak ajándékozhatnak. Jógázni – izgalmas, egzotikus felfedező út egy mesés világba. Tiszta nyereség, ha még kredit is jár érte. A szisztematikusan felépített, autentikus JMÉ rendszer pedig igazi garanciát jelent.

A heti gyakorlás aztán komolyra is tud fordulni: aki elég kitartó, az a diplomája mellé megszerezheti a Magyar Országos Jóga Unió által akkreditáltatott jógainstruktori képesítést, mely a JMÉ rendszer szerinti iskolai és óvodai jógagyakorlás vezetésére hatalmazza fel a sikeres vizsgázókat. Aki erre vállalkozik, az már nemcsak a saját gyakorlására kell figyeljen, hanem megtanulja azt is, hogyan vezesse a picik és kicsik gyakorlását.

A harmadik félévét záró, lelkes csapat pedig megtanult mindent. Mire eljött a vizsga, az édesanya és az éppen csak gyűrűt váltott menyasszony, a tapasztalt és a kezdő, a félénk és a cserfes és igen, a csapat férfitagja is oda-vissza fújta a jógarendszerünk sajátosságait,  az órák ideális felépítését, az ászanák áldásos hatását, a légzőgyakorlat folyamatát. Mondják is, mutatják is, mit hogy kell csinálni. És ami legfontosabb: szépséges mesék teremnek a szívükben, ők pedig mesélnek és mesélnek, hogy így csalogassák majd magukkal a kicsiket és piciket abba az egzotikus világba, ahová ők már bejáratosak: önmagukba.