Month: January 2017

A kiskakas és a karácsonyfák

A január az év leghosszabb hónapja. Gyakorlatilag végtelen. Legalábbis annak tűnik.

Még nagyon sokáig lesz hideg és sötét, beláthatatlan távolságban a tavasz. Már elmúltak az ünnepek, nincs mire készülődni, nincs miért díszítgetni az otthonunkat. Sőt, a néhány hete még olyan értékes és megbecsült karácsonyfák egyenesen útban vannak. Hullatják a tűleveleiket, kerülgetni kell őket a lakásban, az utcán. Lehangoló kupacokban hevernek szegények a szemeteskonténerek mellett.

A kiskakas, aki gyémánt félkrajcárt talál a szemétdombon, a lakótelepen is megtalálja a kincseket:

– Ne búsuljatok tovább, gyertek, gyertek, kedves fák! – szólítja meg szegényeket és a kisebb-nagyobb karácsonyfák mind vele tartanak:

Szépen elhelyezkednek az osztályteremben – nem az a kimondott faiskola, de mondd már. Annyi minden elfért már ott, ők is elvannak.  Hálából betöltik illatukkal az osztálytermet.

Polaroid CUBE

És az udvaron is! Mennyi minden tud történni egy nyugdíjas karácsonyfával!

Egy igazi kunyhó áll az iskolaudvaron. És a bejárati takarót félrehajtva bekukkanthatsz oda, ahol megállt az idő.

Bódító fenyőillatba és zsongó  dallamokba burkolózva ott szikrázik, csillog-villog az igazi KARÁCSONYFA!

wp_20170119_007

Így már nem is olyan sötét az a január.

És tulajdonképpen sajnálni fogjuk, amikor mégis búcsút kell mondanunk neki.

 

Advertisements

Interdiszciplinaritás

A különböző tudományok közötti területek. Különösen fontos ez a szemlélet a kiemelkedően tehetséges, átütő fejlődésű gyerekek tehetséggondozásában. Ebben a speciális foglalkozástípusban adekvát a mozgásfejlesztés, a művészet és a természettudományos ismeretek ötvözése. – Biztosan így vezetném be egy konferencián. De most elmondom nektek, hogy valójában mi is történik:

Sajnálom,  a körbe ezen az alagúton át vezet az út. Hidd el, megéri bemászni! Ugye, mondtam! Az a sok pohár meg víz meg ecset elég érdekes. Keresd meg hozzá a festékeket!

És most máris tudunk festeni valami szépet! Mi legyez az? Hát persze! Egy szép kék dinoszaurusz!

Meg egy sárga. És piros is. Ha pedig összeöntjük a színeket, akkor festhetünk zöldet és mindenfélét! Nem baj, ha kiömlött a víz, majd felitatjuk. Nézd csak, milyen szépen folynak össze a festékpacák! Tényleg, mint egy térkép!

Hát, ha megmosod a kezed, akkor talán nem kened össze az arcod is. A  ruhából kihozza a mosógép, kedves apuka, ez csak vízfesték. Itt van egy száraz zokni, szerintem hazáig kibírjátok. Na, ne sírj, hamar elment az idő, de ígérem, legközelebb gyurmázni is fogunk!wp_20170113_021

 

 

Rendhagyó köszöntő Trencsényi László születésnapjára

Ki a Tanító?

Tanító az, aki nemcsak sokat tud, de azt is tudja, hogyan lehet a tudását átadni annak, akinek szüksége van rá. Kinek így, kinek úgy, mert hiszen lehet, hogy mindenkinek ugyanarra van szüksége, de valahogy mégis mindenki másként tudja csak bevenni azt az ugyanazt. Hát ő tudja sokféleképpen. A tanítványok pedig – ki ilyen, ki olyan – hálásak ezért.

Szívből köszönik, amit kaptak, aztán továbbállnak, mert még sok a tanulnivalójuk. A Tanító pedig kedvesen integet utánuk az ajtóból, de fél szeme már ott van az újonnan érkezőkön.

 

És ki a Mester?

Ó, ne hidd, hogy olyan Tanító, aki egyszerűen csak sokkal-sokkal többet tud a többinél! Ne gondold, hogy az a Mester, aki a Tanítók közül a legtöbb módját ismeri a sok-sok tudomány átadásának! A Mester több annál, amit tud, több annál, amit és ahogy átad a Tanítványoknak.

Mert vannak tanítványai. Eljönnek hozzá, hogy tanuljanak tőle, hiszen jócskán van mit, van hogyan. Aztán ottmaradnak.

Nem azért, mintha volna még valami, amit ne hallottak volna tőle. Tulajdonképpen mások, jó tanítók szintén mondanak hasonlókat. De újra és újra az Ő szavait akarják hallani.

A Mester az eleven bizonysága mindannak, amit mond. És nekik, a Tanítványoknak erre a bizonyságra van mindennél nagyobb szükségük.

A könyvek okosságánál igazabb elevenségre.

Arra, ami Ő maga.

Mert a Mester maga a Tanítás

trencsenyi

Töretlen lendülettel…

Szóval az úgy volt, hogy szeptemberben az érintetteket új erővel töltötte fel adott az új tanév. Tehát új lendületet vettünk – Hanumán és jómagam. Ő az egy lábával, én meg magam  kettő db. alsó végtagjával. Munka, barátok, család. tanítás, írás, olvasás, jóga…

Na meg teljesítménytúra. Nincs is annál jobb az utolsó szép őszi napokon. Októberben igazán csak arra a kis húsz kilométeresre mentem el, szintkülönbség párszáz méter, csekélység. Akkor, amikor a görgeteg megindult a talpam alatt, estemben még hallva a reccsenést, nem gondoltam volna, hogy hamarosan Hanumán sorsára jutok.

Azaz a két  lábból csak egy valamire való marad. A másik inkább útban, mint használatban. wp_20161001_18_00_07_proFekvőgipsz. S amikor végre egy hét múlva megkaptam a másikat, akkor is figyelmeztetett a kedves doktor, hogy annak csak a neve JÁRÓ, további két hétig eszembe se jusson rajta járni. Utána is csak módjával…

Tehát továbbra is két mankó, semmi ugribugra…

Na de az óráim! Lehetetlen, hogy elmaradjanak!

Így történt hát, hogy a családom autóval szállított az iskolába, ott pedig minden órámat a földszinten, elcserélt tantermekben tartottam, ülve. Hát, így is lehet, de azért nem túl mulatságos.. Viccesebb a kicsikkel játszani – hiszen a Gyémánt  Félkrajcár keresgélése mellett még lába-buba is készülhetett a szegény végtagból! .img_20161014_145124021

És az egyetem? Hiszen ott a tavalyi évtől a leendő tanító-és óvónéniknek tartok órákat! Kreditet kapnak érte rendesen. Meg aztán megtanulják, hogyan lehet a kicsi gyerekekkel jógázni. Az aztán semmiképpen sem maradhat el!

Tehát autóval szállítva, mankón ugrálva mégsicsak megérkeztem az egyetemre és ott a lelkes tanítványok körében remekül mentek az órák. Igaz, az álló gyakorlatokat egy jódarabig mellőzni kellett…

Szerencsére előbb-utóbb minden véget ér:wp_20161114_09_26_37_pro

Meg a félév is. Elmondhatom, hogy valamennyien sikeresen zártuk.

És mostantól ismét két lábon, töretlenül nézünk az új év kihívásai elé.