Month: January 2016

Időtúra

Azt hiszem, mondtam már, hogy mennyire szeretem a teljesítménytúrákat. Kedves és természetszerető emberek útitervet készítenek, térképet nyomtatnak, kijelölik-szalagozzák az útvonal kétes helyeit, ellenőrző pontokat létesítenek, ahol nemcsak pecsételik a menetlevelet, hanem teával, csokival várnak és útbaigazítanak a továbbiakról. S amikor a jól kijelölt úton caplatsz, nyugodtan elmerülhetsz a gondolataidba, senki nem zavar.

Na, pont erre vágytam. Az elmúlt hetekben megtanítottam és megtanultam, ami csak tőlem telt. A múlt héten levizsgáztattam az utolsó diákomat és letettem az utolsó vizsgámat. Már csak érettségiztetni kell meg diplomamunkát védeni, de az még jóval odébb van. Most éppen nyugodt szívvel mondhatom: lezártam a félévet.

És akkor most már elég volt a könyvekből! A magam dolgozataiból és a másokéból is! Tanítottam, tanultam eleget, ideje itt hagyni az egészet! És mit ad isten: itt egy remek túraajánlat! Fehérvár mellől indul, az nincs is messze, autóval egy óra. Már ha ICY hajlandó elindulni. Mert tegnap éppen elege lett a hidegből, egy álltó helyében lemerült az aksija. Még szerencse, hogy vannak jó emberek, akik egy ügyes kábel (BIKA!) segítségével hajlandók megadni a kezdő lökést.

Szóval ma reggel forró teával és haláltmegvető bátorsággal felszerelkezve ültem autóba. Már akkor tudtam, hogy csodák várnak, amikor ICY egy pöccre elindult. A Nyugati téren mínusz 7 fok és ígéretes napsütés reggel nyolckor.

Az indulásnál kezembe nyomták a térképet:bodajk

harminc kilométer, olyan négyszáz szintkülönbség, viszont végig vadregény meg minden. A nyakam közé szedtem a lábam, így aztán hamar meleg lett. A telómon elindítottam a lépésszámláló programot, hadd lássam, mint égetem a kalóriákat.

És akkor, az első ellenőrző ponton elállt a lélegzetem: hiszen ez a csurgói víztározó! Itt a gát, ott meg az üdülő, ott nyomják a pecsétet a füzetembe… és ahogy lesétáltam a tó partjára körülnézni, fényképezni, hirtelen meglódult az idő.

30 km, harminc év – annyi talán nem, de huszonöt biztosan. Amikor a Vajda János Újreál gimnázium tanulóival egy májusvégi hetet töltöttünk itt alkotó erdei iskola címen. Harminc fok volt végig, a második napon a fürödni tilos tábla mellett gázoltunk be minden ijesztgetés ellenére hívogató és selymes vízbe.

Emlékszel, Zsuzsi, emlékszel Peti? Ti vezényeltétek a gátnál a reggeli tornát, mert it voltatok a sportolók csoportjának vezetői. És Kata, Andi? Emlékeztek, hogy a művészek a tóba mártották az ecsetjüket az akvarellezéshez? Kedves kollégám, Szilvi, emlékszel a HVCS-re, akiket te futamítottál meg, egymagad, miközben mindannyian a szoknyád mögé bújtunk, a cselgáncsos srácokat is beleértve?  Barnán, tele élményekkel,boldogan mentünk vissza a tanévzárásra. A hőségtől és év végi hajrától elcsigázott tanárok és diákok: mindenki bennünket irigyelt. Pamutka, Judit, ti mindannyian: emlékeztek?

A képen semmi nem látszik, minden feloldódik a fehérségben, mint az elmúlt huszonöt év.csurgo

Menjünk csak tovább. De hát itt van a kis tér, ahová olyan jól ki lehetett pakolni, amikor az ötvös-textiles-színházas művésztábort csináltuk! Emlékszel, Klári, milyen sokat bíbelődtetek a korona másolatával? Az én csapatom is egy hétig festette a palástot. Kati, emlékszel, milyen volt, amikor a palásttal a vállán térdet hajtott István, hogy a fejére kerüljön a korona? A varázslatra emlékeztek?

De még hosszú út vár. Ahogy ballagok, eszembe jut, hogy az újonnan alapított alternatív iskolánk tanévkezdő tréningjének ezt a helyet kívántam. Joe, emlékszel, milyen sokat jártunk utána, végül hiába? Guszti, Magdi, emlékeztek, hogy milyen hirtelen terveztük át a programot Ráckevére? Kovi! Jaj, Kovit már nem tudom megkérdezni, emlékszik-e még…

És tessék, ez már itt Bodajk. Hiszen itt volt tavaly a gazdasági-társadalmi modelljátékra épülő táborunk, az Ökiland! Lefényképezném, mert így, télen is szép, de a telefonom nem hajlandó. Azt hiszem, megsértődött a mínuszokra. Na, mindegy. Gabi, emlékszel, mit össze készültünk, mennyit szervezkedtünk? István, Ági, drága kollégák, emlékeztek az Ízek utcájára, hol három iskolányi gyerek sütött-főzött? Panda, emlékszel a marhapöridre, aminek csodájára jártak a szakácsok is? Én meg majd éhen haltam, mert semmi húsmentest nem főzött senki…

Lassan a kör visszafelé kanyarodik. A telefonom végképpen felmondta a szolgálatot, úgy 22 kilométernél, pedig még jócskán van sétálnivaló. Hiszen mindegy is, huszonöt vagy harminc kilométer, huszonöt vagy harminc év…

Szépséges hóesésben ülök be az autómba, indul, mint az álom. Megyek haza. Otthon elkezdem összerakni az érettségi témaköröket, hogy tudjam egyeztetni a drágákkal. A hétvégén még néhány kesztyűbábot is szeretnék varrni, jönnek a kicsik, hátha szívesen báboznak Hanumán barátaival. Teszem a dolgom: mindig mást, mindig ugyanazt.

Nem tudom, hány kilométer, hány év vár még rám. Ami biztos: a túra folytatódik.

 

Advertisements

Hanumán visszatér

Mi tagadás, Hanumán rég hallatott magáról. De ne csodálkozzatok. Otthona, a kedves jógaterem a padlástérben a nyáron megközelíthetetlenné vált. És még ősszel is. Na meg a télen.

jógaterem

Örömmel mondhatom,  hogy a helyzet némileg változott. Kétségtelen, a padlástér továbbra is inkább építési területnek néz ki, mint iskolának.

WP_20160114_16_19_38_Pro  WP_20160114_16_19_55_Pro  WP_20160114_16_20_08_Pro

De nézzétek azt az ajtót! Azt ott, szemben! Igen, kitaláltátok! Az a JÓGETEREMBE NYÍLIK! És lassacskán újra használatba vesszük. A tanárok, a diákok, a kicsi és nagy gyerekek és igen, ő maga: HANUMÁN, a nevezetes indiai majom, a Szélfia egyenesen a Ramajánából.

 

20160106_115208

KEZDŐDHET A MUNKA!