Hanumán, a hungarikum

Ne gondoljátok, hogy az ember csak úgy elutazik, aztán amikor hazajön, minden megy tovább a régi kerékvágásban!

Aki hazatér, az mindig egy kicsit más, mint aki elment. Amit magával hozott, az több, mint az apró emléktárgyak, a gondosan válogatott ajándékok. Megpróbálhatja elmondani az élményeit, de ez nem több, mint egy akármilyen színes mese. A dolog lényege valahol a mélyben rejlik.

Aki figyel, az  az apróságok által nyitott kis ablakokon mégiscsak bekukucskálhat oda. Hanumán hazaszállt szülőföldjére és onnan íme, mennyi mindent hozott:

Az ágas-bogas fák és a pálmák megeredtek, égig nőttek a jógateremben

 

India állatai is beköltöztek:

 

És amit Indiában ehet-ihat az utazó, azt Budapesten is megkívánhatja. Itthon is megsül a lepény, a szamósza:

Színpompás gyümölcsök gyönyörködtetnek:

És jól esik a kókusz akkor is, ha nem a fa alatt hasít rajta lyukat egy ügyes hindu, hanem egy kicsit utaznia kell az asztalunkig:

Vidám és nyájas társalgás nemcsak Indiában járja a terített asztal körül:

Jó volt ott, Hanumán földjén, ahol minden sarkon ott a képe, szobrot emelnek neki a mély tiszteletből:

És mégis, szép dolog a buzgó hódolat, de be kell vallanom, sokkal jobb mulatság a gyerekekkel játszani, mesélni nekik, mint mozdulatlan méltósággal fogadni a tisztelőket. Maradjon a piacokon, kertekben ácsorogva, akinek olyan hosszúra nyúlik a türelme, mint a Sri Lankára üszköt vető legendás majomfarok! Lehet, hogy Ráma barátjának, ennek a csodálatos majomnak azért kellett Indiába mennie, hogy  ráébredjen, hol is a helye?

Ó, ne gondoljátok, hogy nincs több mesélnivaló!

De akármilyen szépséges szép történeteket tud mesélni nektek, sose felejtsétek el, hogy Hanumán budapesti megtestesülése visszavonhatatlanul ide tartozik.

Ő Hanumán, a hungarikum.

 

 

 

 

 

 

Advertisements

A barlang kincsei

Ezen a vidéken lábad minden lépése mesebeli hősök, csodás lények nyomát tapossa. Hanumán hegyétől, az édesanyjáról elnevezett Anjani Parvat-tól kicsit tovább, ott a másik látványosság: Szugriva barlangja.

 

A kies táj elragadó szépsége megidézi a történetet: Szugriva, a majmok méltatlanul trónfosztott királya néhány hívével együtt hazátlanul bujdokolt. Egyszer látta, hogy Rávana démon egy gyönyörű asszonyt hurcol magával a levegőben. A nő kétségbeesetten kiáltozott, Rámát hívta segítségül és ékszereit a földre szórta. “Talán jelet akart hagyni az őt kereső férjének?” – kérdezte magától  Szugriva, a bujdosó majomkirály. Mindenesetre magával vitte a megtalált ékszereket és barlangjában őrizte, míg arra nem járt a Szíta nyomai után kutató  Ráma és Laksmana. Az ismerkedés, egymás kikérdezése után hamar kiderült, hogy a barlangban őrzött kincsek Szíta ékességei – az első nyomok, melyek jelezték, merre is ment az asszonyrabló. Szépek, értékesek voltak Szíta ékszerei, de sokkal nagyobb kincs volt a hír: megvan, meg kell lennie Ráma asszonyának, s ha így van, a szövetségre lépett barátok megtalálják, kiszabadítják!

A történetet és folytatását, hogyan nyerte vissza Szugriva trónját Ráma segítségével és hogyan találtak rá Hanumán nagyszerű tettei által valóban a királyasszonyra – mindezt híven elmesélik a barlang előtt elhelyezett szép, színes képek.

Kedvesen, szépen mesél minderről a szerzetes maga is, aki a szent helynek gondját viseli. Takarít, magyaráz az érkezőknek és legfőképpen: a szükséges időben gondoskodik róla, hogy a szertartás annak rendje szerint megtörténjen. Mikor arra jártunk, akkor is éppen  pudzsát mutatott be:

 

Tökéletesen boldog – mesélte nekünk. Nagyon könnyű a szerzetesek élete. Ha az ember lemond mindenről, nincsenek kötöttségei, teljesen szabad. Ő maga 13 évesen vonult ashramba, azóta éli ezt a csodálatos és tökéletes életet. A szertartás után bőségesen megajándékozott bennünket, majd felkelt és kibicegett a barlangból. Akkor láttuk, hogy fél lába van. Egy vonatbalesetben vesztette el – mondta mosolyogva.

És kedvesen integetett, amíg odébbálltunk a magunk két lábán, hogy megint egy újabb, nagyszerű látványosságot keressünk fel. A féllábú szerzetes pedig ott maradt, hogy tovább őrizze a Szugriva barlangjában a megtalált kincsét.

 

Hanumán hegyei, Ráma sziklái

Ezekről a furcsa hegyekről már messziről látszik: csakis óriások gurigathatták kavicsaikat egymás hegyibe! Ki más otthona is lehetne, mint hatalmas erejű Hanumáné?

Születése helye: kegyhely. Aki az 540 lépcsőn felhág a hegytetőre, elakad a szava a kilátástól. Odafenn mindig fúj a szél és a sziklafalhoz támaszkodó kis templomban évek óta éjjel-nappal szól a Ramajána – egymást váltják az énekesek.

A szent hely szent embere tizenöt éve él ott. Az ágyékkötős maharádzs – mert a megszólítás kijár neki – sok helyütt megfordult, mióta még gyerekkorában szerzetességre szánta magát. Ide vetődve a hegy lábánál meghúzódó falu népe úgy fogadta, mint akit az éppen elhunyt szent emberük helyébe küldött az ég. Maradt tehát, iskolát is alapított a gyerekeknek, gondozza a helyet, fogadja a látogatókat. és szívesen mesél a kérdezőknek:

Hanumán anyja, aki előző életében tündérleány, de most majom alakban született asszony volt, hétszáz évig meditált és vezekelt, hogy csodálatos fia szülessen. A Szélisten ölelése által fogant Hanumán, akit valójában Siva inkarnációjaként tartanak számon. Azért született, hogy Ráma segítségére legyen majd Sri Lanka démon-királya, Rávana legyőzésében, elrabolt felesége kiszabadításában.

A történet arról is szól, hogy amikor Ráma és majom-és medve-hadserege végre elindult Lankába megharcolni a királyasszonyért, akkor bizony megtorpantak a tengerparton. Hogyan juthatnak át a szigetre?

-Hidat kell építeni – javasolta éppen Hanumán. A sok-sok majom “Ráma, Ráma!” kiáltással egymás után emelte fel és hajította a vízbe a hatalmasabbnál hatalmasabb sziklákat. És lássatok csodát, a sziklák ott lebegtek a tenger felszínén egyre növekvő hidat képezve Lanká partjai felé.

Ráma úgy találta helyesnek, ha maga is kiveszi a részét a munkából. Felemelt egy nagy követ és vízbe hajította. Legnagyobb meglepetésére azonban a kő azonnal elsüllyedt. Ismét próbálkozott, de bizony másodszor sem járt sikerrel. Elkeseredetten kérdezte Hanumántól:

-Hogy lehet, hogy azok a sziklák, amelyeket a majmok hajítanak a vízbe, mind a felszínen maradnak, s amit meg én, azok mind elsüllyednek?

– Nagyon rendjén van ez, uram – válaszolt a bölcs Hanumán. – Bármilyen hatalmas és súlyos dolog, mit a  te neveddel vetnek a mélybe, az mindentől védett, azt semmi sem süllyesztheti el, de bármi legyen az, amit te kiengedsz a kezedből, az menthetetlenül elsüllyed.

És valóban, a történet elevenségére ott a bizonyíték: a szent helyen egy termetes akváriumban ott lebeg a kő, amit csakis Ráma nevével dobhattak a vízbe. Nézzétek, le is fényképeztem nektek:

NÓZI

Nasik kisváros (mert kétmillió lakosával igazán annak számít). Neve a NASI- NÓZI J szóból ered. Itt történt ugyanis az a nevezetes dolog, hogy Laksmana levágta a Rámának kellemkedő démonhölgy (Súrpanakhá ráksaszí) orrát. És ennek következménye lett, hogy Rávana, Srí Lanka tízfejű, rettenetes démonkirálya felfigyelve a bujdosókra végülis elrabolta, erőszakkal magával hurcolta palotájába Szítát, Ráma világszép és hűséges hitvesét.

Summa summárum, itt járunk a Ramajána kellős közepén.

A Godavari, a szent folyó partján méltóképpen emlékeznek a történtekre, máig zarándokhely a folyópart, ahol a csodás hősök száműzetésüket töltötték.

Szobruk  dombtetőről vigyázza a tájat. Jóindulatúan figyelik a zarándokok áradatát:

Igen, itt történt az a bizonyos orrlevágás, ahogy a dombormű megörökítette:

És itt a kunyhó is. Na meg a csodás folyópart:

Csak egy kissé kell odébb menni, s máris a banjanfa alatt vagyunk, ahol Rávana – míg őrzőit csellel távol tartotta – elrabolta a szépséges királyasszonyt:

Az ember minden lélegzetével a mítoszok levegőjét lélegzi be. S hogy egy kicsit magunkhoz térjünk a mesék varázsától:

Igen, itt, ugyanitt néhány nagyonis evilági történés térít magunkhoz: az orrával sípot fúvó koldus, a szent barlang előtt csecsebecséket kínáló árus, a szemétben keresgélő kecskék meg az elegáns úri szabó…

Ó, India! Ki merné állítani, hogy minden színedet-ízedet ismeri? Az utazó csak bámul tátott szájjal – és egy-egy töredéket mesél nektek. Ezt azonban nem hagyja abba egy jó darabig – megígérheti.

 

Utazunk, közlekedünk….

Aki nem a szél szárnyán röppen Indiába, mint kedves Hanumánunk, az meglehetősen sok kihívással találja szembe magát. Az csak az első, hogy a Dubai reptér  elbámészkodásra és eltévedésre alkalmas dzsungelén átverekeded magad:

 

És vár India Kapuja!

Szóval ha egyszer megjöttél, igazán sok lehetőséged van arra, hogy bejárd a csodás tájakat. Mehetsz autóbusszal,. ahol a csomagjaid nagy biztonságban trónolnak a fejed fölött:

  

Ha kinézel az ablakon, elmerülhetsz a közutak forgatagában:

 

Ha rövidebb útra indulsz, akkor használhatod a helyi viszonylatokat:

 

Ha folyón, tengeren át vezet az utad, arra is van megoldás. A krokodil hátán azonban nem ajánlott…

 

 

De ha igazi kalandra vágysz, akkor azt ajánlom, szállj vonatra! Már a pályaudvar is élmény, ahol külön női és férfi váró, imaszoba, kanapés és (na, jó, nem működő) tévé és zuhanyzó várja a vendégeket. Mindez azonban elenyészik a vonaton alvás élményéhez képest! Ez itt az ablak, amin ennyire lehet kilátni, mellette meg egy kis ízelítő a sokszínű nyüzsiből:

És az ágyad! Ha egyszer aludtál egy ilyen helyen negyed-hatod vagy huszadmagaddal, soha nem feledet, ezt bizton állíthatom!

 

És hogy megéri-e mindez a törődés? De még mennyire!!!! Ám arról majd legközelebb, nemsokára…

 

Visszatérés

 

Nem valami könnyű szívvel hagyja ott az ember azt a helyet, ahol szeretik.

 

 

Indiában pedig nagyon szeretik Hanumánt. Mindenhol ott a képe, szoborba faragják, templomok falán festményekben ábrázolják csodás tetteit, de még a teherautók szélvédőjén is ott illeg-billeg a képe, hogy védelmezőn elkísérje az utazót…

Soha nincs virágfüzér híján a szeretett alak.

 

Soha nem marad éhen a kéregető kistestvére sem.

Szóval lesz mit mesélni! Lassacskán elrendeződnek majd a képek és az emlékek. Mert az utazás befejeződött, de a történetek még csak most keresik a szavaikat: hol is kezdődnek, mi is a végük, hogyan kavarog, hogy rendeződik össze bennük a sűrű, ezerarcú, ezerkarú idő….

Tehát: folyt. köv!