Month: October 2014

Mese Hanumánnak: egy asszonyról és az ő három fiáról

Az érzékszervi fogyatékossággal élő emberrel szinte mindenki találkozott. Nehezebb az életük, mint nekünk, de akad azért segítségük is a nehézségek leküzdésében. Aki nem lát, annak a Braille-írás, aki nem hall, annak a jelnyelv jelenthet könnyebbséget. Nem kevésbé rászoruló az sem, akinek a sajáttest-érzése hiányzik és ezért bizonytalanul jár, koordinálatlanok a mozdulatai, kifejezéstelen az arca és nem tudja használni a beszédszerveit. Ezeknek az embereknek arra van szükségük, hogy egy nagyon figyelmes segítő úgy támassza meg a kezüket, hogy érezzék és akaratuk szerint tudják irányítani. Ekkor, a segítőre támaszkodva képessé válnak betűkre mutatni vagy számítógép billentyűzetét használni.

Ahhoz, hogy valaki segítővé váljon, komoly tanulás és gyakorlat szükséges.

Először is meg kell tanulnia, hogy megfelelő erővel kell nyomni és tartani a támasztott kezet, közben pedig hagyni, de egyáltalán nem szabad irányítani a mozdulatot. Ezt olyan sokat kell gyakorolni, mintha valaki autót vezetni vagy zongorázni tanulna. Addig, amíg mindez teljesen automatikussá nem válik.

A másik, amit meg kell tanulni: a teljes figyelemmel való odafordulás a segített felé. Türelemmel és igazi érdeklődéssel várni, mit akar mondani az a másik ember és tisztelettel elfogadni, bármi is legyen az. Ugyanúgy kell a támaszt nyújtani a léleknek is, mint a kéznek.

WP_20141024_026

Figyelj, Hanumán, most elmesélem neked Hilke történetét! Ő bizony nem fiatal asszony, öt gyerek, öt meglett ember édesanyja. Kettő olyan, mint te vagy én, de három fia is van Hilkének, három önnön világába bezárt fiú. Amikor megérkeztek, ahogy cseperedtek, senki sem tudta, mit kezdjen velük. Úgy látszott, ők maguk sem bírnak el sem önmagukkal, sem a külvilággal. Idegenként az idegenek között – így teltek napjaik.

Hilke pedig töredelmes életében megtanulta, megtalálta a békét. Este, amikor álomra hunyta a szemét, a sóhajtása puha takaró volt az öt gyerekének. Reggelre kelve a napsütést küldte ébresztgetni három fiát a nagy idegenségben. Közben arra gondolt: ugyan, ki tudja, eléri-e őket valaha puha sóhajtás, ébresztgető cirógatás? Belenyugodott, hogy sohasem kap erre választ.

Pedig semmi nincs hiába. Mi mozdult a világban, a nagy idegenségben? Ó, Hanumán, te biztosan azt mondanád, megkönyörült az Úr Siva a három elátkozott gyermeken. Hogy talán maga Parvati könyörgött az édesanyáért. Figyelj, Hanumán, itt, Európában másként hívják őket, de te tudod, hogy a név mit sem számít. Bárhogyan is hívhatod, nem is kell néven szólítani – mi sem változik. Megtörténik, aminek eljön az ideje.

A sóhaj szárnyán szállt, a napsugár hozta hetedhét országból, akárhogy: egyszer csak rátalált Hilkére. S ő megtanulta, hogyan lehet segíteni mindazoknak, akik önnön világukba zárva reménytelenül dörömbölnek kifelé. S amikor így három fiához fordult, olyat látott-tapasztalt, amit álmában sem gondolt volna: kiderült, mindhárom fiú tud olvasni és írni is. Hogy mindent értenek, ami körülöttük történik és mindenre emlékeznek, ami valaha is történt velük. És csodálatos belső világukról csodákat mesélnek az ámuló Hilkének.

Figyelj, Hanumán, itt, mifelénk a meséknek az a befejezésük: boldogan éltek, míg meg nem haltak. Hilke és a fiai meséje éppen ilyen. Írnak betűtábla és számítógép segítségével, könyvek születnek a történeteikből. Utaznak, hogy megismerjék a világot, ami valahol kívül van és hogy a kívül levőkkel megismertessék a világot, amit magukban hordoznak. És közben megmutatják, megtanítják másoknak is, hogyan lehet résre nyitni az önmagába zárt magányos idegen cellájának ajtaját.

WP_20141024_016   WP_20141024_020

Advertisements

Run, Hanumán, run!

Csodás októberi délután. Ugyan, kinek van kedve a négy fal között gubbasztani? Barlangban meditálni?

Gyerünk, irány a Sziget! Kismamák és nagypapák a kicsikkel, kutyások az ugrándozó ebekkel gázolnak a zörgős avarban, szerelmespárok egymás tekintetében sütkéreznek, vigyorgó turisták és budapestiek arcán csorog a mézszínű napsütés. Csoportba verődött tinik és magányosok  üldögélnek a parton elveszve a csillámlóan futó víz hullámainak kábulatában.WP_20141018_002  WP_20141018_016

És a futók, egy külön kaszt. Van, akinek füléből madzag lóg, karjára rögzítve az mp4, néha csavargat is valamit rajta: zenét hallgat. Mások telefonálgatnak, néha meg-megállva, néha meg csak úgy, futás közben. A párok csendesen beszélgetnek egymással, így gyorsabban telik az idő, fogynak a kilométerek. A legtudományosabbak időről időre nézik karórájukat: egy kijelzőt, hol is tartanak a pulzussal,  gyorsasággal, zsírégeréssel. Lassítanak vagy belehúznak attól függően, miért pittyeg a kütyü.

Én meg magamban mötyögök. Szakszerűbben szólva: mantrázok. Vagy mantrázom, amennyiben ez ikes ige. A mantra szó két szótagból tevődik össze: MAN = elme és TRA = felszabadítás. A mantra hang, amely megszabadítja az elmét a félelemtől, a függőségtől és a szenvedéstől. Amint pedig az elme felszabadult, minden más problémánk automatikusan megoldódik, mert a legnagyobb probléma maga az örökké nyugtalan elme.

No, lássuk csak: OM, GURU DÍP,  NAMAHA. Om, fényességes mester, leborulok előtted, átadom magam neked… persze szanszkrit nyelven.  Belégzés: OM, kilégzés: GURU DÍP, NAMAHA…  egész jól megy. Ritmust ad a lépéseknek.

Süt a nap, OM, könnyű a léptem, GURU DÍP, kedvesen mosolyognak az emberek, NAMAHA….

WP_20141018_005   WP_20141018_010   WP_20141018_027

Már majdnem ott is vagyok a szigetcsúcson, OM, csak egy kicsit lihegek, GURU DÍP, de nem állok meg, nem ám, NAMAHA…

Csak éppen lassítok egy kicsit…. lehet, hogy érdemes mantrát váltani? Nézzük csak: OM PRABU DÍP NIRANJAN SABADUKHA BANJAN Om, védelmező, szeplőtelen isteni fény, minden bajt, minden rosszat elűz… már csak a légzés miatt is. Kicsit hosszabb belégzés: OM PRABU DÍP NIRANJAN – na ugye, mennyivel több a levegő…. SABADUKHA BANJAN – máris szabadulok a fránya légszomjtól… a napfény meg tényleg, igazán NIRANJAN….

WP_20141018_019

OM, mindjárt itt a szigetkör vége, az már a Margit-híd, azt nézd meg,  PRABU DÍP! Es tényleg, NIRANJAN, ez már a bemelegítő tornapálya, SABADUKHA BANJAN!

 

WP_20141018_028    WP_20141018_030

OM, GURU DÍP, körbefutottuk a szigetet, NAMAHA!

 

A karma jógik

Ember legyen a talpán, aki megmagyarázza, mit keres egy jógi blogjában a társasjáték, a laptop, a szemeteszsákból fabrikált hőlégballon meg a power point…

WP_20141007_033       WP_20141007_027

Ember biztosan nem, de  a Szélisten fia, aki hegyeket mozdított szeretetének óriási erejével, nos, ő talán mégis. Hallgassátok Hanumánt!

hanuman-1

Mit gondoltok, mindenkinek ugyanaz az útja? Azt hiszitek, a Legfőbb Igazsághoz egy ösvény vezet?

Maheswarananda Mester azt mondja[1]:

„Amint azt mindannyian tapasztalhatjuk, mi, emberek nem vagyunk egyformák. Érzés- és gondolatvilágunk, érdeklődési körünk és céljaink különbözőek. Ezt tükrözi az is, hogy négy jógaút van, amelyek tekintetbe veszik az emberek különböző hajlamait és késztetéseit.”

A négy jógaút: 

  1. Karma jóga – a cselekvés útja
  2. Bhakti jóga – a szeretet útja
  3. Rádzsa jóga – az önfegyelem útja
  4. Gjána jóga – a bölcsesség útja

Ugyan ki a nagy jógi?

  • Aki naphosszat meditál?
  • Aki minden ászanát hibátlanul végrehajt?
  • Aki minden ősi iratot szanszkrit eredetiben olvasott?
  • Aki tökéletes a légzőgyakorlatokban?
  • Aki kívülről fújja a mesterek összes nevét?

Azok, akikről beszélünk, sokszor kimondottan figyelemzavarosnak tűnnek. Van köztük jómozgású, de be kell vallani, némelyikük egyenesen ügyetlennek látszik. Keveset foglalkoznak tudományokkal, mesterekkel sem annyira.

WP_20141007_025

WP_20141007_050

WP_20141007_047

WP_20141007_035

Mégis azt mondom nektek, nagy jógik ők:

A meditációjuk a figyelem, amivel a kicsikhez fordulnak

A gyakorlásuk a mások felé nyújtott kezük segítő mozdulata

A tudományuk pedig a szívük áradó melegsége

WP_20141007_003

 

[1] http://www.yogaindailylife.org/esystem/yoga/hu/170000/a-negy-jogaut/

Száz alakban ugyanaz

Én, Hanumán, Váju, a Szélisten fia vagyok. Édesanyám kevésbé előkelő származású: ő Andzsaná, igazi majom. Apámtól varázslatos képességeimet: gyorsaságom, erőm, könnyű léptem örököltem, édesanyámtól az alázatot, hűséget és a rendíthetetlen szeretetet. Ki mondja meg, melyik értékesebb? Nagy harcos, varázslatok művelője lehetnék, de ugyan, kit érdekelne a történetem? Semmi volnék, ha a szívemben nem élne a múlhatatlan szeretet és odaadás az én isteni barátom és uram, Ráma, és szépséges hitvese, Szíta iránt.

hanuman 2

Erről a mi történetünkről százféleképpen mesélnek Indiában, Indonéziában, Jáva és Bali szigetén. Leginkább a Wayang, a bábjáték formájában találkoznak velem arrafelé.

Emberi bábokkal játszik a Wayang wong. Színészek öltöznek a ruháimba, álarcot öltenek, hogy meg tudják mutatni, milyen rettenetes a haragom.

színház        40

Fabábokat formálnak a történetem szereplőiről, úgy játsszák el. Ez a Wayang golek

És van, amikor a szépen festett figuráknak csak az árnyképe látszik a megvilágított vászon mögött. Ezt úgy hívják, hogy Wayang kulit

Amikor az árnyjátékos színpadán feltűnik a sötét alakom, mindenki felismer: bármilyen formában, mégiscsak én vagyok az, akinek a kalandjait szájtátva nézik a felnőttek és gyerekek és éppen olyan hangosan kiabálnak az izgalmasabb részeknél, mint errefelé Vitéz Lászlónak.

wayangkulitkel7.jpg.gif522px-Wayang_golek_SF_Asian_Art_Museum

Ó, ne mondja senki, hogy nem én vagyok valamennyi! A mesék világában ezer alakban jelenek meg s mindegyik formámban én magam, az igazi Hanumán jelenek meg. Mifelénk, Indiában Ezt minden valamire való jógi tudja, hát higgyétek el, nekem az ilyesmi semmiség! Ha nem hiszed, akkor azért, ha meg hiszed, azért próbáld meg!

Mi kell hozzá? Papír, olló, ragasztó, kevés fonal, hurkapálca… Adj alakot te is Hanumánnak – s meglátod, milyen virgonc társaságod lesz Ő – azaz ÉN!

wayang2